A méret a lényeg? Hölgyeim, semmiképp!

A méret a lényeg? Hölgyeim, semmiképp!

Mielőtt még elszabadulnának a gondolataink, hiszen mindannyiunknak van véleménye, pro és kontra, abban a témában – megnyugtatok mindenkit, a fenékkel, a feneketekkel akarok foglalkozni, szigorúan szakmai alapon.

Az edzéseinkre, különböző foglakozásainkra járó hölgyvendégeink nagy része kisebb feneket akar, pedig a férfiaknak, akinek elvileg tetszeni akarunk, nem a méret, hanem a forma és keménység a fontos. (Ebben legalább kölcsönösen egyetértünk!) Tehát az elsődleges, esztétikai szempontunk az erős és formás farizom elérése kell, hogy legyen.

Másodlagosan, élettani szempontból nem szabad elfelejtenünk a farizom tartó szerepét. Márpedig a nagy farizom (m. gluteusmaximus), gyengülésre hajlamos izom. Sajnos. Pedig kulcsszereplője a medence és az ágyéki gerinc helyes beállításának (a hasizmok (!) mellett). Gyengesége esetén a medence előrebillen, a has előre esik, a fenék hátra tolódik. Mozgásrendszeri szempontból a csípőízület fő feszítője, illetve fékező szerepet tölt be a guggolások, döntések során.

Hölgyeim! E kis védőbeszéd után garantálom, hogy továbbra is nagy feneket kerítek, kerítünk a láb-, fenék- és has gyakorlatoknak!

Gyertek és csatlakozzatok következő online edzésünkhöz! KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT!

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt,  az adatokat tárolhat a számítógépeden. Ezen Cookie-k kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a webáruház működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.

Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce webáruház rendszert használunk, aminek a működéséhez 2 cookie szükséges. Ezen cookie-k kikapcsolása nem lehetséges.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Elutasítom az összes Cookie-t
Elfogadom az összes Cookie-t