
Hozzávalók 4 adaghoz:
ELSŐ LÉPÉS:
A zöldségeket megpucoljuk és tetszőlegesen apró kockára, karikára, szeletbe vágjuk. Egy fazékban olívaolajon elkezdjük dinsztelni a zöldségeket, addig amíg kissé megpirulnak, illetve színt enged a sárgarépa. Ha konzerv zöldborsót használunk, akkor azt csak a vége felé öntjük a leveshez. Amikor már kissé megpárolódott hozzá adjuk az apróra vágott petrezselymet, sózzuk, borsozzuk, 1 szál újhagymát, majd felengedjük vízzel és puhára főzzük.
MÁSODIK LÉPÉS:
Amíg fő a leves elkészítjük a májgombóc masszát. A csirkemájat késsel elkaparjuk, és egy kis tálba tesszük, hozzá ütjük a tojást, majd a fűszereket belekeverjük. A hagymát nagyon apróra vágjuk, vagy reszeljük és kevés zsíron üvegesre pároljuk az egy gerezd fokhagymával együtt. Amikor kissé langyosra hűlt hozzákeverjük a májas masszához, majd a lisztet is belekeverjük és annyi zsemlemorzsát, hogy se túl lágy, se túl kemény ne legyen. Fél órára félre tesszük, amikor még duzzadni, keményedni fog.
HARMADIK LÉPÉS:
Amikor a zöldségek megpuhultak, kávéskanál segítségével beleszaggatjuk a májgombócokat, és készre főzzük.
NEGYEDIK LÉPÉS:
Tálaláskor még friss petrezselyemmel megszórhatjuk.