
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
ELSŐ LÉPÉS:
A húst ujjnyi csíkokra szeleteljük. A hagymákat megpucoljuk, felaprítjuk.
MÁSODIK LÉPÉS:
Zsiradékon a vöröshagymát megpirítjuk, rátesszük a húst és a fokhagymát, amit addig pirítunk, míg ki nem fehéredik, majd annyi vizet öntünk rá, ami majdnem ellepi.
HARMADIK LÉPÉS:
Sózzuk, borsozzuk és fedővel letakarjuk, közepes lángon főzzük.
NEGYEDIK LÉPÉS:
Amíg a hús puhul, a brokkolit rózsákra szedjük és szintén apró, ujjnyi darabokra vágjuk.
ÖTÖDIK LÉPÉS:
Kb. 15perc után hozzáadjuk a húshoz a brokkolit és további 5percig fedő alatt főzzük. A brokkolinak nem kell teljesen puhának lennie, picit lehet roppanós.
HATODIK LÉPÉS:
Végül tegyük bele a tejfötl, amivel mintegy 5percig összerottyantjuk és kész is.

A weboldal megfelelő működéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.
Ezeket a weboldal működésének javítására, a felhasználói élmény fejlesztésére, valamint nem személyre szabott hirdetések megjelenítésére használjuk.
A hozzájárulás megadásával lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat kezeljünk, mint a böngészési szokások vagy az eszköz egyedi azonosítói.
A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása esetén előfordulhat, hogy a weboldal egyes funkciói nem működnek megfelelően.