
Hozzávalók 2 adaghoz:
ELSŐ LÉPÉS: Hámozzuk meg az édesburgonyát, vágjuk őket 3-4 centis darabokra. Locsoljuk meg olajjal a serpenyőt, forrósítsuk fel újra és dobjuk bele az édesburgonya darabokat. Süssük egy öt percig, vagy amíg a darabok aranybarnák nem lesznek.
MÁSODIK LÉPÉS: Közben aprítsuk fel a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért, a koriandert és a chilit. Adjuk hozzá a burgonyához a curryvel együtt és főzzük 5-10 percig, vagy amíg a hagyma meg nem puhul. Nyugodtan locsod meg még kókuszolajjal, ha szükségét érzed.
HARMADIK LÉPÉS: Adjuk hozzá a csicseriborsót a levével együtt, és öntsük fel a 300 ml forrásban lévő vízzel. Forraljuk össze majd lassú tűzön főzzük 30 percig.
NEGYEDIK LÉPÉS: Szedjük darabokra a karfiol fél fejét és tegyük a rózsákat egy késes betétű robotgépbe, majd aprítsuk őket kis, legfeljebb rizsszem nagyságú darabokra. Tálalás előtt tegyük át egy mikrózható edénybe, fedjük le és a legmagasabb fokozaton forrósítsuk 7 percen keresztül.
ÖTÖSIK LÉPÉS: Mikor a curry elkészült, adjuk hozzá a joghurtot és egy fél citrom levét. Keverjük jól el, majd tálaljuk a karfiollal együtt. A tetejére szórhatsz pirított mandulát, kesudiót is.

A weboldal megfelelő működéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.
Ezeket a weboldal működésének javítására, a felhasználói élmény fejlesztésére, valamint nem személyre szabott hirdetések megjelenítésére használjuk.
A hozzájárulás megadásával lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat kezeljünk, mint a böngészési szokások vagy az eszköz egyedi azonosítói.
A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása esetén előfordulhat, hogy a weboldal egyes funkciói nem működnek megfelelően.