
Hozzávalók 2 adaghoz:
ELSŐ LÉPÉS:
A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd egy közepes lángon hevített serpenyőben üvegesre pirítjuk az olajon.
MÁSODIK LÉPÉS:
Közben a kaliforniai paprikákat és a cukkinit is kisebb kockákra vágjuk, majd a serpenyőbe dobjuk, és 4-5 percig ezeket is pirítjuk.
HARMADIK LÉPÉS:
Hozzádobjuk a spenótot is, majd sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele 2 csipetnyi szerecsendiót, beleszórjuk az oregánót, hozzáadjuk a ricottát, és átkeverjük az egészet.
NEGYEDIK LÉPÉS:
A tojásoknak 3 kis „fészket” készítünk, ide ejtjük be a feltört tojásokat, majd lefedjük egy fedővel, és pár perc alatt megsütjük.
ÖTÖDIK LÉPÉS:
Megszórjuk petrezselyemzölddel, és már tálalhatjuk is.

A weboldal megfelelő működéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.
Ezeket a weboldal működésének javítására, a felhasználói élmény fejlesztésére, valamint nem személyre szabott hirdetések megjelenítésére használjuk.
A hozzájárulás megadásával lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat kezeljünk, mint a böngészési szokások vagy az eszköz egyedi azonosítói.
A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása esetén előfordulhat, hogy a weboldal egyes funkciói nem működnek megfelelően.