A gyaloglás 10 jótékony hatása

Úton-útfélen találkozunk azzal, hogy az egészséges életért bizony mozognunk kell. Ebben nincs is semmi meglepő, vagy újdonság, hiszen az emberi test alapvetően mozgásra lett tervezve. Csakhogy ilyenkor könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy mindenféle edzőtermi szituációban képzeljük el magunkat, ahogyan szenvedünk és izzadunk. Pedig a legegyszerűbb mozgásforma mindig kéznél van. Vagy inkább lábnál.

Szinte hihetetlen, hogy pusztán gyaloglással mennyi mindent érhetünk el!

Jöjjön 10 érv tehát a gyaloglás mellett:

1. Segít a megfelelő alak és testsúly elérésében

Több kutatás is igazolta már a gyaloglás jótékony hatását. Ennek a gyaloglásnak pedig nem muszáj mindig öncélúnak lennie. Beépíthetjük a mindennapi feladatainkba is, például hogy nem ülünk minden esetben autóba, ha el akarunk ugrani a sarki zöldségeshez, vagy éppen a gyerekünket kísérjük el az iskolába.

2. Erősíti a szívet

Egyszerű biológia: a gyaloglás dolgoztatja a szívünket, amivel erősödik a szívizom, a vérkeringés pedig felgyorsul. Márpedig a szívünk életünk motorja; ha ennek a megfelelő működéséért nem teszünk semmit, akkor miért?

3. Megelőzi a cukorbetegséget

Ha hetente mindössze 2,5 órát gyaloglunk, akkor testsúlyunk 7 százalékától szabadulhatunk meg, ez pedig hozzájárul a cukorbetegség megelőzéséhez – olvasható számos tanulmányban. A rendszeres gyaloglással, mozgással pedig megfelelő mértékben tudjuk tartani a vércukorszintünket.

4. Jót tesz az idegállapotunknak

Ne felejtsük el, hogy a mozgás, gyaloglás nem csak a testünknek fontos, hanem az agyműködésünket is pozitívan befolyásolja:csökken a stressz, oldódik a feszültség. Nem véletlenül szokták tanácsolni, hogy ha ideges vagy, vagy valamire szeretnéd megtalálni a megoldást, akkor menj, és sétálj egyet! És persze lélegezz mélyeket!

5. Erősíti a csontokat

Ahhoz, hogy a csontjaink erősek legyenek, szükségünk van a mozgásra. Ha pedig erősek a csontjaink, kevésbé fenyeget minket a csontritkulás. Ez főleg az idősebbek számára fontos; nekik ajánlott napi legalább 1 km-t sétálni.

6. Energetizál

A mozgás, egy jó kis séta a friss levegőn hozzájárul energiaraktáraink feltöltéséhez. Távol tartja a negatív gondolatokat, kreatív ötletekkel lát el minket illetve egyszerűen jó érzéseket generál bennünk. Így valósul meg a jól ismert mondás: ép testben ép lélek.

7. Hozzájárul a rák megelőzéséhez

Azoknál a nőknél, akik naponta legalább fél órát mozognak, kevésbé valószínű a vastagbélrák kialakulása, akik pedig hetente háromszor gyalogolnak egy órát, a mellrákot előzhetik meg.

8. Erősíti az immunrendszerünket

A betegségekkel szembeni ellenállóképességünk több dologtól is függ. Megfelelő táplálkozással és rendszeres testmozgással nagyon sokat tehetünk érte. A testünket soha nem a csatában eddzük, hanem előtte, “békeidőszakban”; szervezetünk védekezőképességét folyamatosan erősítenünk kell.

9. Javítja közérzetünket

Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egyfajta testi-lelki egyensúlyt kell kialakítanunk. Aki mozog, sportol sokkal könnyebben tud reagálni az újabb feladatokra, kihívásokra, szellemileg is felfrissül. A jó közérzetünkhöz nagyban hozzájárul, ha jól alszunk; erre pedig szintén jó hatással van a rendszeres mozgás.

10. Emeli a libidót

Kimutatták, hogy a 45-55 év közötti nőknél a rendszeres gyaloglás, sportolás megemeli a libidót, ami pedig szoros kapcsolatban áll az egészséggel. A mozgás során a szaporítószervek is friss vért kapnak, illetve a hangulatunkat is feldobják; ezek pedig elősegítik az endorfinok (boldogsághormonok) termelődését az agyunkban.

Jól látható tehát, hogy micsoda befolyással bír a rendszeres gyaloglás; arról nem is beszélve, hogy a legolcsóbb mozgásformáról van szó. Itt tehát nincs helye kifogásnak! Tegyünk fizikai és szellemi egészségünkért!

Kiprobáltad már gyalogló Fittwalking edzésünket?

Legnépszerűbb saját fejlesztésű kardió edzésmódszerünk.
50 perc helyben járással közel 5000 lépést teszünk meg, melyet még hatékonyabbá teszünk egyszerű lépéskombinációkkal, kargyakorlatokkal.

Kattints és jelentkezz be online edzésünkre: https://fittkontroll.hu/online-edzes-bejelentkezes/

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top